Traumgekrönt
– Teil 3, Lieben (I-XXII.)
XX
MAN merkte: der Herbst kam. Der Tag war schnell
erstorben im eigenen Blute.
Im Zwielicht nur glimmte die Blume noch grell
auf der Kleinen verbogenem Hute.
Mit ihrem zerschlissenen Handschuh strich
sie die Hand mir schmeichelnd und leise. –
Kein Mensch in der Gasse als sie und ich …
Und sie bangte: Du reisest? „Ich reise.“
Da stand sie, das Köpfchen voll Abschiedsnot
in den Stoff meines Mantels vergrabend …
Vom Hütchen nickte die Rose rot,
und es lächelte müde der Abend.
Rainer Maria Rilke
Álommal koronázva
– 3. rész, Szerelem (I-XXII.)
XX
Az ősz jött, a Nap gyorsan lebukott,
és a saját vérében halt meg.
A szürkületben csak virág izzott
kedvesem kalapján még, mint sereg.
Szakadt kesztyűjével simogatott,
finoman érintve a kezem, –
Nem volt utcán rajtunk kívül más ott,
De félt. Elutazol? „El”- feleltem,
Fejére búcsú fájdalmat hintett,
temetné testét kabátom ujjába…
Kalapja vörös rózsája intett,
s mosolygott fáradt est bújában.
Szalki Bernáth Attila
2 hozzászólás
“Fejére búcsú fájdalmat hintett,
temetné testét kabátom ujjába?
Kalapja vörös rózsája intett,
s mosolygott fáradt est bújában.”
Szomoú, ha valakit elhagynak.
Szeretettel: Rita 🙂
Igen, köszönöm a figyelmed.