Rainer Maria Rilke:
Vergänglichkeit
Flugsand der Stunden. Leise fortwährende Schwindung
auch noch des glücklich gesegneten Baus.
Leben weht immer. Schon ragen ohne Verbindung
die nicht mehr tragenden Säulen heraus.
Aber Verfall: ist er trauriger als der Fontäne
Rückkehr zum Spiegel, den sie mit Schimmer bestaubt?
Halten wir uns dem Wandel zwischen die Zähne,
daß er uns völlig begreift in sein schauendes Haupt.
|
Rainer Maria Rilke:
Mulandóság
Órák homoksodra. Halk, örök eróziók
vájják megáldott otthon falát is.
Az élet koptat. Nem tart, és elég jól kilóg
az oszlopok hézaga, fatális.
Apropó végzet: mi számít legfájóbb fokának?
Ha szökőkútból tükörbe csillámpor hull?
Tegyük ki magunkat változás fogának,
míg figyelmes fejével teljesen megtanul.
(fordította: Tauber Ferenc) |
4 hozzászólás
Kedves Feri!
“Az élet koptat.” Így igaz. Az épületet még csak-csak fel lehet újítani, talán egy kicsit magunkat is, de a lényegen nem változtat.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!
1. Köszönöm a tájékoztatást, bár itt törölték, megmentettem.
2. Szerintem a vers jambikus lejtésű: a páratlan sorok csonka jambusszal, a páros
sorok egész jambusszal végződnek.
3. A nagyok közül – Kosztolányitól Weöres Sándorig – lefodította-e valaki?
Kedves Attila bá’,
nem töröltem, csak a mait. Az eredeti, ami ugyanaz, mint ami itt volt, a profilodnál szerepel, a műveid listáján megtalálod (2014. 05. 06.).
Nem értem, mert máskor másoltál be linket is.
Napvilágosan: Kankalin