Rainer Maria Rilke: Wenn die Uhren so nah wie eigenen Herzen schlagen / Ha az órák már rég szívem ütemét mérik

Rainer Maria Rilke:
Wenn die Uhren so nah
wie eigenen Herzen schlagen

Wenn die Uhren so nah
wie eigenen Herzen schlagen,
und die Dinge mit zagen
Stimmen sich fragen:
Bist du da? – :

Dann bin ich nicht der, der am Morgen erwacht,
einen Namen schenkt mir die Nacht,
den keiner, den ich am Tage sprach,
ohne tiefes Fürchten erführe –

Jede Türe
in mir gibt nach…

Und da weiß ich, dass nicht vergeht,
keine Geste und kein Gebet
(dazu sind die Dinge zu schwer) –
meine ganze Kindheit steht
immer im mich her.
Niemals bin ich allein.
Viele, die vor mir lebten
und fort von mir strebten,
webten,
webten
an meinem Sein.

Und setz ich mich zu dir her
und sage dir leise: Ich litt –
hörst du?

Wer weiß wer
murmelt es mit.

20.9.1898, Berlin-Schmargendorf

Aus: Die frühen Gedichte (Gebet der Mädchen zur Maria)

Rainer Maria Rilke:
Ha az órák már rég
szívem ütemét mérik

Ha az órák már rég
szívem ütemét mérik,
és a tárgyak is féltik
egymást, és kérdik:
Megvagy még? – :

Akkor nem én vagyok, ki reggel felkel,
oly névvel lát el az éjjel,
hogy bárki, kivel beszélgettem,
ne tudná, félelmet fakajtó –

Minden ajtó
ereszt bennem…

És nem múlik, már jól tudom,
mozdulat, s ha imádkozom
(dolgoktól nehéz a rekesz) –
a teljes gyermekkorom
mindig bennem lesz.
Sosem magányt élek.
Sok előd belém ölte,
tőlem távol töltve,
szőtte,
szőtte
ezt a létet.

S odaülök papolni,
és halkan mondom: Szenvedtem –
hallod?

S vajon ki
búgja velem?

20.9.1898, Berlin-Schmargendorf

Forrás: A korai versek (A lányok imája Máriához)

(fordította: Tauber Ferenc)