Rám fonódik az est fénye

Rám fonódik az esti csillagfény.
Hátamon ül a sötét is…
ölelkeznek rajtam, mint két vén
kibékülnek általam, s nélkülem.

Szerettem volna, a fénynek adni
minden titkomat, félelmeim ;
De ő a sötétbe szeretett s holmi
érzelmekre nem szakíthat időt.

Szerettem volna sötétben sírni,
de csillagok alatt tán szégyen.
Aztán jött egy felhő betakarni
mindent, mi játszani szeret.

Kialudtak a csillagok s megértettem:
hogy pihenni kell, eltenni magam ;
és az ágyban nyugalomra leltem,
mert megölelt és ringatott a szeretet.