mint a toronyház
amibe kamikáze hajtott
s kettészakadt hirtelen
lángot kapva összeomlott
s rám zuhant az életem
tonnasúllyal nyom a mélybe
testem törve sitt alatt
füstfelhőben pernyelélek
hagyja el a romokat
néhány fotó pörög még
a törmelék tetején
az egyiken a kiserdő
hol apa karol belém
a másikon fiú kacag
a földön csúszik éppen
mellette egy szöszi lány
ring az ölemben
arrébb égett meggyűrt kép
a szerelem fekete-fehér
ennyi maradt csupán
s pár piruettező levél
16 hozzászólás
Kedves Kevi!
Nem tudom, hogy mit írtál át a verseden, de én most ezt nagyon kerek egésznek látom. Egy élet pereg le a szemeim előtt. Ha jobban belegondolok mikor olvastam bizony belegondoltam, közeledünk szeptember 11 felé. Ez is eszembe jutott. És ez valóság is volt, amit leírtál a képzelőerődet használva. Persze a hasonlatot most magadra, az életedre vonatkoztatod, de valahogy nekem ez a kép is beugrott hozzá.
Szép tiszta vers, valahogy vegyes érzelmeket hozott ki belőlem, de leginkább a szomorú hangulat az, ami megragadt a vers elolvasása után bennem. Jó a záró két sor, megadja a végszót. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Most azt mondom, hogy az alapja volt meg a versnek, az ami akkor 2008-ban kiszakadt belőlem, most ennyi év után elővéve már láttam a hibáit, és azt gondolom, ez a változat már letisztult.
Az jó, hogy a szeptember 11-e ugrott be neked, mert pont ez volt a szándékom vele.
Köszönöm és örülök, hogy tetszett neked!
Üdv: Évi
Kedves Évi!
Nagyon tetszett. Bár kíváncsi volnék az előző változatra is!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Örülök, hogy tetszett, és bár ezt a versemet többször is átírtam, kedvedért ide teszem a nyers változatot. Szerintem egész más, talán csak a lényeg ugyanaz:)
mint lángoló torony
zuhant rám az
életem
a törmelék lenyom
magam alá gyűröm
két kezem
süllyedek
és hagyom
testemet
a sitt alatt
magam már
kivülről látva
fentről a romokat
pár fotó
maradt a tetején
az egyiken
az apám karol belém
másikon ölelem
a gyermekem
meggyűrve a harmadik
talán a szerelem
fekete-fehér
ennyi csak ennyi
s pár piruettező levél
(Ölellek: Évi)
Abszolút ötös.
Most érzem igazán, hogy mennyi mindent kell pótolnom azáltal, hogy régen jártam itt.
Csudajó ez a versed is, és ugyanazt vallom, amit Te: érdemes időnként "felülírni" önmagunkat, mert az évek és a tapasztalat nem múlik el nyom nélkül, inkább hozzátesz.
Gratulálok, mert remek.
Szeretettel: Andrea
Köszönöm Andi, valóban az évek meg a tapasztalat és az, hogy egy idő után már külső szemmel is látjuk a versünket:).
Örültem Neked:)
Évi
SDzépen fogalmaztál, Végis lekötötte figyelmem, izgalmas és szép lett alkotásod.
Köszönöm Fekete Miki, örülök, hogy jártál nálam.
Évi
Szia!
Jó vers. Szuper! Ne haragudj, hogy ezt írom, de nem úgy tűnsz mint akire rá zuhant az élet:)
Bocs, hogy elkomolytalankodtam a versed. Ilyen a humorom. Ezt is értettem.A verset. Nem kell magyarázat:)
Ági
Szia Ági!
Örülök, hogy tetszett a versem, azért meg nem kell bocsánatot kérned, ha nem tűnök úgy (miért is kéne úgy tűnni?)
😀
köszi: Évi
Szépen megirt szomorú kompozició.
/ az ékezetes "i" bepötyögését megint nem fogadja el a rendszer, remélem a hozzászólás elmegy:-)/
Ölellek
Emese
Köszönöm szépen Emese:)
Kedves Évi!
"Rám zuhant" a versed és nyomja a lelkemet. Nagyon jó vers, egészen magával ragadott. Nem is találok szavakat, inkább elolvasom még egyszer.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Örülök, ha így érzed.
Köszönöm: Évi
Kedves Évi!
Elolvastam néhány versedet, és látom, hogy a modern formát kedveled 🙂 Örülök, hogy találtam egy alkotót, aki remekül ír "modernül" 🙂 mert bár én főként a klasszikus verselést művelem, NAGYON szeretem olvasni az igazán jó modern verseket!
Megrázó a kép… olyan jól megírtad, hogy tényleg szinte fényképek sorozataként képzeltem el, ráadásul a történtek súlyával együtt… Pontosabban az elején éltek a képek a képzeletemben, mint egy filmen, a végén pedig átváltoztak fényképekké, emlékképekké…
Szeretettel: Mónika
Köszönöm, kedves Mónika:)
Véleményednek nagyon örültem.
Üdv: Évi