Napecset a halványkék égi vászonszférára.
Látod, a szellő a bágyadt tó vizén indul sétára,
és minden selymes, lágy hullám a Napba néz.
A víg vitorlás – ha a partra pihenni térsz –
sietve suhan feléd, és tüstént melléd libben.
A víz fodros tükrén a tavirózsa úgy billen,
akár a hintán boldogan kacagó gyerek.
A lusta nyár kedvenc padunkhoz váltotta bérletét,
nézi, hogy szökken magasba a sűrű berek,
hallgatja az öreg vasmacska rozsdás életét,
s a parti fűz álmosan hajol csodás lábaid elébe.
Míg átfűzi esetlen rügyeit kecses levélbe,
szívmelengetőn ring a szél hajadban a virággal,
s játszik türkizkék szemeid fénye a világgal…
Lassú, gyönge sugarakat karistol
a horizont tábláján az ősz fogyó krétája.
Nyögi a szabad szél, amit az elmúlás mért rája:
ernyedten megáll, s a hideg fagyba vész.
Fogcsikorogva visít a vasmacskába mart jég,
szomorú ködfátylat sző a nedves lég a vízen,
az aszott szirmú tavirózsa dermedten „pihen”,
féli a korhadt parti fűz vékony ágain a deret,
amit a part roskadt padján ülő vénhedt tél,
a fagy keménykezű, kegyetlen kovácsa veret.
Itt hagytál! Az élet vizéből tengernyit mérhettél,
de te szívszúrón, szó és hang nélkül mentél el,
s én maradtam a halom vörössé fonnyadt levéllel.
Bár én lennék egy a halottá sorvadt hínárral!
Lélekszaggatón gondolok rád a ma éjjeli imákkal…
Lelkem jelene ott, a parton veled halt.
A Most nem máskor, csakis Régen van.
Régen, az emlékek meleg, finom, lágy ízében,
a jég alá zárt tó reszkető vizében…
8 hozzászólás
Szia B.B.! :)))
Midőn megpillantottalak a főoldalon, máris skatulyáztalak, méghozzá oda, ahol értékek születnek. 🙂 Aztán botladoztam… és belebuktam a képekbe, amiket megálmodtál.
Rögvest ecsetet fogtam gondolatban, színeket és új világot alkottam soraid nyomán. 🙂
Akadnak botladozásaid, de komolyan mondom, nagyon tudsz. 🙂
Mindig álmélkodom verseiden, az ösztöneid pedig lenyűgöznek. Ösztönösen árad Belőled minden szó, ezt tisztán érzem. Egyszer majd tudatosabbá válik… akkor jajjjjjj, mindenkinek:)
Kíváncsivá tettél (nem most, régebben), várom további verseid. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin 🙂
Adná az ég, hogy mindig hasonló skatulyázás "áldozata" lehessek 😀 Szerencsére ezt vehetem jó értelemben, és a botladozást, pl. a tiédet a sorokon? És mi a helyzet az enyémekkel? Erre a versre érted helyenként, vagy a "munkásságomra"? Az ecsettel való brillírozásod pedig a végtelen fantáziádnak köszönhető, ennek a szóhalomnak kevésbé 😛 úgy vélem 😀 A nagyon tudást, azt hálával köszönöm meg neked 😀 de van még mit, hogy a botladozásaimból kilábaljak (hihi), és biztosan járjak egy sima versúton 🙂
Az ösztön a lételemem, bár maga a szó is azt jelenti, az sosem fog belőlem kihunyni, és kezdem érezni a tudatosságot is, vagy talán még a nyomában sem vagyok, de egy biztos, ennél az agymenésemnél kifejezetten figyeltem a szerkezetre és a mondandóra, amit Karinthynak és Régen van c. monológjának köszönhetek.
Nem csak most, régebben is, és mindig köszönöm, hogy itt vagy mellettem ;))
Szeretettel: BB.
"Lelkem jelene ott, a parton veled halt.
A Most nem máskor, csakis Régen van.
Régen, az emlékek meleg, finom, lágy ízében,
a jég alá zárt tó reszkető vizében…"
Ez, önmagában is tökéletes. Fogadd elismerésem.
Köszönöm az elismerés szusi :))
Újból egy remek verset olvashattam itt nálad. Köszönöm.
Szeretettel:Selanne
Örültem neki, sőt még most is, hogy újból itt jártál! :))
szeretettel: bb.
először zsúfoltnak találtam aztán mégsem, klassszz, és összzzzben tetszett is.
no, akkor csak jól jöttem ki a végére 😉 össz: köszönöööm! 🙂