Egy tárgy voltam egykor,
Ott jó fenn a polcon,
Miért viseltem törékeny üvegruhát?
Most lent vagyok, mélyen,
Darabokra törve.
Az egyetlen, mi vár rám,
A szemétlapát.
Csak üvegcserép.
De összeszedtél.
Felemeltél, mint ritka követ,
Megőriztél értékeid között.
Látod. Csak üvegcserép vagyok.
Visszatükrözöm neked a napot.
Éjféli szivárvány. Ha úgy akarod.
Adj nekem hitet, nem baj ha talmi,
Adj nekem álmot, nem baj, ha fáj. 🙂
Add nekem magad, a reményt, hogy élek
Az álmaidból születtem, egy furcsa éjszakán.
Egy gondolat vagyok csak . A gondolatod.
Egy törött, színes üvegcserép.
De vigyázz, ne fogj túl erősen,
Nem akarok összetörni.
Nem akarlak felsebezni.
Csak szeretni akarlak.
Semmit, csak szeretni.
Csak téged szeretni, és benne a múltat.
Mikor nem hordtam törékeny üvegruhát,
Nem is éreztem, ha földre hulltam
És nem követtem el annyi hibát.
Talán egyszer látlak. Talán sohasem.
Talán földre hullok. Talán újra nem.
Talán fagyos leszek, mint a jégvirág.
Talán felolvadok hol éled a vágy.
Most a tiéd vagyok. Színes üvegcserép.
Rejts el! Ne hulljak tovább.
(s. verséhez)
.
1 hozzászólás
Hangulatos vers, ratulálok hozzá!