Pattanásig feszült test húr játszik halál-melódiát.
Erőtlen szív hangja követné dallamát
De ritmusa néha félszegen elakad,
Földszagú szél gyógyít
Nyugtatva simogat.
Tűzkoszorú ég.
A test görcsbe rándul.
Nincs kapaszkodó?
A világ szűkül-tágul.
Fényvirág nyílik.
Kelyhe a végtelen,
Gondolat rohan, végig az életen
Zúgnak a régi ismerős szavak,
A test gúzsban vonaglik,
A lélek szabad.
És néma, néma, néma csend.
Csak egy elpattant húr zeng.
Rémálmok kora
By ariadne
1 hozzászólás
Kedves Ariadne!
Több versedet is elolvastam. Nagyon érdkes, hogy ennél a versnél szinte furcsa, ahogyan szinte összesimulnak az ellentétek, pl. versed első két sorában, majd:
"Földszagú szél gyógyít
Nyugtatva simogat.
Tűzkoszorú ég.
A test görcsbe rándul."
Versed mégis szépen fölépítve halad a nagyon jó sikerült befejező két sor felé.
Minden lehangoltsága ellenére – mint verset – jó volt olvasni.
Kívánom, hogy jobb hangulatban, vidámabb verseket is írjál!
Szeretettel: Kata