Remény sóhaja

Egy szikkadt üvegpohárban
síró rózsaszál,
ringatva öleleli a tenger
a szírének szólamán

Olykor úgy érzem, hogy
esetlen az élet
Ha eljön az est a szürke télben,
akkor a képlet végre életbe léphet

Tűt és cérnát kezedbe ragadsz
foltozod magad,
magadat leleplezve tagadsz
Bezárkózol,majd magadnak maradsz

Minden érzéked, 'mi mást akar
mind ellened szavaz
Újabb álom, újabb képzavar
te meg egyhelyben maradsz

Távoli tájakra terelt tekintet
visszanyúló emlék-képek
A jelen remél a jövő megreked
hiába nyugodt tekinteted

Lehet, hogy lenne értelem,
ha nem lenne képletes a véletlen
Fák ezreit kiírthatják,
ezer élet mire kiszámolják