Egyszer adatott a sors egy pillanatot
Szemét fürkésztem és minden mozzanatot
Talán barna volt vagy netalán fekete
Ki emlékszik már erre
Bizonytalanságom reménytelenségemet szülte
E helyzet szörnyű naivságát
Ifjú lelkem még nem érzékelte
Csak szívemet barázdálta tele
Talán nem is baj hiszen
Semmi sem lenne mögöttem
Csak zűrös kudarcokkal teli életem
Lassan múló szerelmeim örök bánataim
De most ifjúkorom teljében
Itt az új lehetőségem
Ki tudja ő mit feledett
De nekem ő teremtetett
Szomorúság önti el testemet
Hiszen tudom hogy nincs esélyem
Csak reményem hogy életem jóvá teszem
És szerelmét még megérhetem
Szükségem lenne rá mint a vízre
Mely életem nagy része
Ő nemcsak részem lenne
Hanem életem legnagyobb miértje
3 hozzászólás
összességében tetszik.még van mit csiszolni de van egy két igazán szép rím. csak így tovább!!!!
🙂
üdv
Gratulálok! szép vallomás.
Minden kezdet nehéz:))
Üdv marica
Sok sikert! Tudod, a remény hal meg utoljára, és még tényleg fiatal vagy…..Szép a vers!