Ahogy ott álltam fájdalomban, félelemben
Hallottam egy lélek keserves sírását egy üvöltésben
Láttam, s hallottam szenvedését
Mintha tükör előtt állnék, s úgy látnám a magamét.
Lélek, keserves a sírás, fájdalmas a kiáltás…
Mondd! Hová kiáltasz? Mondd! Hol a feloldozás?
Így kiáltok fel magamban
Képzetem tükre előtt állva tengernyi magányban
S a lelkek finom, apró rezdülései a fájdalomban úgy múlnak
Mint mikor fának apró virágai porba hullanak
S ki az ki porból felemel?
Mondd hová juthatok így el?
2 hozzászólás
Kedves Anna! Szép gondolatokat vetettél papírra. Mivel bemutatkozásnál kérted a kritikát, én élek a lehetőséggel, hiszen mindenkivel előfordul elírás, tévedés, és könnyebb más írásában fölfedezni, mint a sajátunkban. Tehát egy észrevétel, utolsó szakasz első sorában hibásan írtad le az utolsó szót. Helyesen múlnak lett volna jó, ráadásul úgy is összecsengne a következő sor végén a hullanak szóval.
Csak írd tovább a verseket, minél többet alkotsz, annál könnyebb és annál csiszoltabb lesz.
Szeretettel.
Köszönöm a pozitív hozzászólást és a jelzést is.
Üdvözlettel:Anna