Repültem

Egy nagyon régi versem… mondhatni gyermekkori… 🙂

Ültem.
Szemem lehunyva.
Pihent a szív és az ész.
Vágy nem bántotta testem.
Gondolatok nem riasztották a lelkem.

Repültem.
Zöld fák, füvek, színes virágok,
falvak maradtak mögöttem.
Csodáltam szépségüket.

Nevető városok
tűntek fel előttem.
Boldog emberek,
vidám gyerekek.

Szennyezett vizet nem találtam.
Füstöt sem okádtak
a kémények, a gyárak,
az autók, az emberek.

Fák nőttek utcákon,
tereken.
Szavak csendültek,
kedvesek.

Megkerültem a Földet
és láttam, mindenütt
boldogok az emberek.
Hallgatnak a fegyverek.

Repültem és láttam.

Csak ültem.
Még soha nem repültem.