Csillagtalan éjszakánk nyirkos bája;
bánatra borul beteg, bolond békénk…
Bukott barátságok bégető nyája,
és csak emlék, mi szívünkben élénk.
..
Unott, szürke eső méri vágyamat;
valaki vállát vonja: vakmerő voltál…
Valahol, végre vessem meg lábamat?
Tudom: Te még épp időben szóltál.
..
Zseniális őrület az elme; mit tehetnék?
Törött testemen táncoló talp a titkod;
Talán tévedéseink tanulsága tizedel még;
és látod: nem kell semmit írnod…
..
Hiánytalanul őrzöm a múltat;
másokból merített műmosoly mérgezi;
mártírrá mossa – mint mindig – az új dal;
és mit, miért? Már meg sem kérdezi.