Ördög, halál, vígadalom,
lélek van a ravatalon.
Csöndesek a füstös falak,
alá penészfoltok hullanak
vegyülni hónapos mocsokkal.
Udvaron loncsos kutya görgeti
láncával piszkát halomra.
Vacognak fönt a csillagok,
némán sírnak az angyalok
és a roppanó jég alól
kacsingat az ácsingózó,
korgó gyomrú borzalom.
Ropog a tűz, vígadalom,
műanyagból elfogy a bor,
de kint már csönd van, fagyott halom,
kiterítve ártatlanon:
– gyermek van a ravatalon.
3 hozzászólás
Szép, szomorú vers!
Érdekes a témaválasztásod a meglepő fordulatokkal! Sokkoló hatást váltott ki nálam egy iciny-picénykét!
Gratulálok!
Boer, Nagy Noémi!
Köszönöm jelzésetek. Valóban szomorú vers, de szomorú volt maga a történés is. Részese voltam ahogy egy vízbefúlt roma kisgyereket kihúztunk a jeges vízből, de segíteni már nem tudtam. A tehetetlenség sokkolt és kísértett sokáig.:-(