Itt vagy a fejemben,
arcom a kezemben,
zokognak a percek,
elrettenek…
Szenvedő álmom,
egy rémképpé,
maszlagos péppé
formálódott.
Benne végképp elvesztél,
tenger, majd kőszikla lettél…
A lemenő Nap szájából
lávaként kifojt a melegség,
vele testemen sebeket ejtettél.
Majd a rideg hűvösség
barlangjához értél,
kezem nyúlt utánad:
– Ne menjél!
(nem ért el)
Zuhanásba fulladtam
félelmemmel.
Süvítettek a rikoltó hangok,
megragadtak éles karmok,
rettenettel találkoztam
sötét kapuban álltam,
madárrá alakultam,
fekete szárnyán
fél kézzel lógtam…
nem tudtam, hogy
álmodtam…
s levegőért kapkodtam…
11 hozzászólás
Ezek az álomképek bizonyára elég sokunknak ismerősek. Egy csokorba szedve a rémálmokat szépen versbe öntötted. 🙂
Szia!
Naggyon jó! "A lemenő Nap szájából / lávaként kifojt a melegség" – ez a kép, úh, beleszerettem! (Én miért nem tudok ilyet?!?!) 😛
Imádom a stílusod!
Hali, Kini
Szia!
Nagyon jó képeket használsz, átérzem a rémálom rettenetét.
Köszönöm Rozália, Boer, Kins:))
Kedves sleepwell!
E szimbólumokat valóságként megélni borzalmas lehetett! Remekül érzékeltetted!
üdv: wryan
Köszönöm, hogy olvastad..tudod sokszor az álmok leírhatatlanok, megpróbáltam:)
Rémálmod, szinte valóságosnak hat,
érzékletes képekkel leírtad!
De álmaink néha, szerencsére nem igazak!
Csak a jókat tartsd meg, felejtst a rosszakat!
Köszönöm szépen Dóra!:)
Ez viszont "kurva jó"..már bocsi a csúnya szavakért…de az…
:)))
Micsoda képek! Soha többé ne álmodj ilyet. Csak szépet és jót szabad álmodni!!! -én