Rokonom az avar, testvérem a szél,
és az sem zavar, hogy anyagom a Föld,
minden ami itt kék, s minden ami zöld,
voltam már levél ki vihartól is fél…
Önmagam eszem, ha kenyérből falok,
s magukat eszik kik majd falnak engem,
így van ez amíg a világ végtelen,
így zúgunk át mind időtlen korokon.
Talán már minden homokszem a parton,
volt itt valaki, neve s gondolata…
s bámult ha épp oly vörös volt az alkony,
milyen tegnap a tenger fölött s alatt.
Cserélődünk, míg mindenkit megláttok,
szállunk az űrben hittel betakarva…
5 hozzászólás
Kedves András!
"így van ez amíg a világ végtelen,
így zúgunk át mind időtlen korokon."
Gratulálok:sailor
Köszi, kedves Sailor!
remeklés
akárha egy nagy külföldi, mondjuk francia klasszikust olvastam volna, de nem csak magyar hangon, hanem magyar nyelvezettel
gratulál: zsermen
Kedves András!
Szép verset írtál ismét ölelkező rímekkel, nekem ez kedven választás.
Elmélkedésed tartalmas és szépen megírva, elférne akár a szonettek között is
Szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm szépen kedves Zsermen és kedves Kata!
Üdv András