mert lombosodnak benne a szavak mondatok mint akácvirágzás előtt a fák
roppannak csontjai a múltnak fején mint Dózsának izzó vaskorona
lábain béklyók kezein bilincsek vetné már le piszkos gönceit
dobná dézsába magát fürödne hajnali harmatban de visszarántják rossz emlékei
mint tétova látomás lebben szemeire a hajnal mókuskerékben forognak gondolatai
árnyékra vetődnek a reggelek és elcsúsznak egy banánhéjon a nappalok
ha a költő verset ír Isten ments hogy bárki hozzászóljon
lelkében ilyenkor dúlnak a háborúk bár keresné a kiegyezést de fehér zászlóján vér csorog
ha a költő verset ír tócsává szelídülnek benne egykori háborgó gondjai
mint pitypang ernyői szállnak rá nyugodt sóhajok szívében ilyenkor béke van
de roppannak csontjai is a múltnak Éva kezéből elfogadja az almát
és kiűzik a paradicsomból karddal kezükben az angyalok
ha a költő verset ír Isten ments hogy megzavarják
még hitvesére is rá-rámordul olykor-olykor akár egy mérges kutya
és Isten ments hogy ebédelni hívja hűl a leves hús az asztalon
de végül megmutatja neki az Úr újabb kegyelmét
mert lektor is kedvese szerkesztője barátja
ha a költő verset ír nem a földön jár az egekben kószál csillagok között
bár meg-megbotlik egy üstökösben simítja csóváját leporolja gondosan
ha a költő verset ír körülötte megáll az élet s mint százegy kiskutya
jönnek feléje a szavak farkcsóválva foltosan
4 hozzászólás
Kedves István,
pont ilyen, nem is vitatkozom.
Gratulálok! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm s tudom, nálad is előfordul. 🙂 🙂
Kedves István!
Nagyon találó:
“ha a költő verset ír nem a földön jár az egekben kószál csillagok között
bár meg-megbotlik egy üstökösben simítja csóváját leporolja gondosan”
Grazulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm!