És akkor csak átmászok az ágyba,
s egy párnára fektetve kezem
aludnék ma éjjel is el – megint nélküled.
Megszokhattam volna már, nem nagy dráma…
de eszembe jutottál,
s az ágyból kimászva vetek papírra pár sort,
csak hogy tudd: még mindig úgy hiányzol.
De megint csak nem alszol velem, s ráébredek:
Túl nagy ágy ez egy embernek…
4 hozzászólás
Szia! Tetszik, hangulatos! Érelmek és csöppnyi humor, jól elegyítve. Üdv, Poppy
Nekem is nagyon tetszett 🙂
Kiváló! Nincs is mit hozzáfűznöm, nagyon tetszett.
aLéb
Ez jó. Egyszerű, ámde nagyon igaz gondolat!