Otthon: hol a templom fala, tornyok s az a csend
mindig hazavárnak. Pici ritmust belecseng
hűtlen, hitevesztett, Krisztust kereső
lelkembe talált hát, vérem vele ment,
egyszer hazatérek. Tudom úgyis: az a ház
bölcsőm, bekeríthet, leteríthet, leigáz,
onnan se menekvés, se a láz, mely nem ereszt,
végleg odaköt mind. A gyerekkor meg a gyász,
dombon, temetőben sirat engem ma a múlt,
évek. Tizedek már. Hova szöktem, belenyúlt
minden jelenésbe: kicsi, végső alakok.
Otthon, hol a templom, hol a Krisztus meg az Út.
5 hozzászólás
Amolyan vezeklés benyomását kelti bennem,De gondolom vagyunk így egy páran.Grt:Z
Köszönöm. Igen, vezeklés, a téma nagyon az. Egy amolyan kiíratlan mélység volt ez a megírásig, és kapóra jött az, hogy stílusgyakoroljak egy kicsit, egy eddig számomra ki nem próbált formában.
Az eredeti rubái nehéz versforma (van több változata, feszes ritmusa, szigorú rendszere mindegyiknek). Az Európába érkező verziók lazítottak ezeken, a közismert példa Omar Khajjám, akinek rubái Fitzgerald angol "fordításában" jutottak el Szabó Lőrinchez, hogy ő aztán igazi Szabó Lőrinc-verseket alkosson belőlük.
Andrea stílusgyakorlata tartalmilag is megkapó, formailag pedig majdnem tökéletes! Nem az isteni Khajjámot használja mintának, hanem régebbi perzsa költőket, például Rúdakit.
A "majdnem tökéletes" minősítést egy szótag miatt merészeltem tenni: a vers ötödik sorának (a második rubái első sorának) tizedik szótaga nem hosszú, holott annak kellene lennie.
Továbbá (most látom), az első versszak harmadik sorából kimaradt két szótag: "hűtlen, hitevesztett, csak a Krisztust kereső".
Tá-tá-titi-tá-tá titi-tá-tá titi-tá
– – uu – – u u – – u u –
ez a sorok ritmusa!
Összegezve: hatalmas kalaplengetés Andreának!
A magyar nyelv nehezen idomul ehhez a ritmushoz. V.A. kedves természetességgel versel ebben a formában is.
Köszi. Értem, és jajjjjj.
Így jobb lenne?
amit ajánlottál, azt elfogadom, s akkor így maradna :hűtlen, hitevesztett, csak a Krisztust kereső
s a másik, ami nem volt jó:
egyszer hazatérek. Tudom úgyis, hogy a ház