Az álmaim padlásszobájában, tulipános pillangós kertjeid mögött- lassított akadozó film pernyéből veszlek ölembe. Rebegő pupillád rám ölti költészetem csonkított arcait. Letéped minden vetületem. Bor foltos vörös ajkad végig húzod rajtam, megállsz egy ponton. Kiszabod orális ítéletem. Felnevetsz. Kacsintasz. Mohón és ittasan magadba fúrod testem elágazásait. Hemperegsz, belem ülsz, kaparsz, fordulsz, sikítasz- verőereimbe marod áspis csókjaid. Melleidre szögelem fejem, átütve a szárnyakat is.
Dobban az éjszaka és mi újra egymásban remegünk. … Felfalva a másikra kent fényeket.
1 hozzászólás
Szia Lázár !
Megint egy "gyöngyszem " 🙂
Nagyon tetszett !
Gyönyörűen zárod versed !
szeretettel: Zsu