S újra költök, végre nem pénzt,
van, kiért írjon újra a toll.
Drága Eszter, imádott bölcsész-
lánykám, mosolyod a lelkembe hatol.
E mámort felfogni is oly nehéz,
de minden apró bánatom is elenyész,
ha átölellek téged, ki megváltott,
s rábírt, hogy újra lássam a világot.
Élet. Érzések. Szerelem. E bizonytalan
katyvaszban nem találtam önmagam
oly régen, már alig emlékszem,
mióta is, amikor eljöttél Te…
Hányom a rímeket,
és mindet csak neked,
s míg két őrült szemem látni képes
téged e földi létben, Édes,
a klisék is kötetszámra íródnak
majd, mind Rólad és neked szólnak,
és ha az Idő végül ránk is teszi mocskos kezét,
e sorokat Tőled el nem veszi, s imádatom feléd
soha nem tépi szét!
1 hozzászólás
Gyönyörű! Érződik benne, hogy szívből jött! Gratulálok!