A fénylő Nap ma oly gonosz.
Mohón nyeli el álmomat.
Elorozza, mit szült a szív,
pedig nekem csak ez maradt.
Álmok, fájdalmak, emlékek…
világ, ahová nem lépek…
A fénylő nap ma oly gonosz.
Sikoltva ásít, mi elmúlt.
Ködbe bújik a létezés.
Léptek koppannak lelkemen;
ez tán a végső ébredés.
Tagok, izmok és akarat…
bennük keresem magamat…
Sikoltva ásít, mi elmúlt.
Oly sápadt ma a pirkadat.
Hagyatéka porló hüvely.
Tétova lábakon inog,
s a ködbe fúlva tűnik el.
Tervek, nevetés, sóhajok…
valaha láttam, hol vagyok…
Oly sápadt ma a pirkadat.
A fénylő Nap ma oly gonosz;
a ködön túl, csak ott ragyog.
Cserben hagy, ő is áruló;
s én már a homályé vagyok.
Könnycseppek, zuhanás, végzet…
s én, mint ki útjával végzett…
A fénylő Nap ma oly gonosz.
12 hozzászólás
Szia! Te egy nagy költő vagy Laca! Ez a vers egy remekmű, ahogy meg van komponálva! Nagyon tudatosan teremted a "harmóniát" ! Üdv: én
Üdvözletem, Bödön!
A megregulázott verseim valóban tudatosak, a kötetlen formába öntöttek már csak részben azok. Mindkét formát szeretem, és örülök, ha valamelyik másoknak is tetszik. Ez egy korábbi alkotás, és egyben pillanatkép egy életszakaszról.
Megvan a saját kis világom, és abban valóban nagy költő vagyok, nem baj, hogy a való világ erről mit sem tud – az az ő baja. 🙂
Örültem ittlétednek, szavaidat szívből köszönöm.
Üdvözlettel: Laca 🙂
A vers szerkezete, dallama magasan ívelő remekmű.
A hátérben viszont az érzés, ami kirobbantotta….
Tán egy húron pendülünk…
Szia, Andi!
Az érzés – egy húron pendülünk. Miért ne? A fájdalmak harcterén már mind veteránnak számítunk. Irány a rehab, kéz a kézben! A terápia: írd ki magadból, vagy sírd ki magadból! 🙂
Köszönöm látogatásodat és szavaidat.
Üdv: Laca 🙂
Ez rondó?… halvány emlékeim szerint, mintha az lenne…bocsi, ha tévednék, de nagyon szép, és szomorútartalommal megírt. Kicsit szuicid érzésekkel, hangulattal…remélem ez csak a pillanatiállapototd volt, és elmúlt, vagy remek kis ujjgyakorlat netán ?Mindenesetre fogadd gratulációm.Üdvözlettel:B:)
Üdvözletem, Barna!
De régen jártál nálam! 🙂
Valóban köröcskéző a stílusa, és visszatér a kezdeti refrén is, megvannak a közbekiáltások, de ettől függetlenül nem szántam rondónak. Nekem persze azzá lett.
Akkor végleges volt ez a végzetes érzés-élmény. Mára sem múlt el, de átalakult valami enyhébb, de állandó állapottá. Nem is akartam közzé tenni, mert már nem éreztem aktuálisnak, de egy beszélgetés felszínre tolta, és most itt van.
Nagyon örültem neked!
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Érzésem keserű szájízzel írtad meg eme ragyogóan jó versedet. Szinte minden szakasz első sora megremegteti az embert, aki olvassa: "A fénylő nap ma oly gonosz", vagy "Sikoltva ásít, mi elmúlt". és így folytathatnám. S amint a korábbi véleményekre írod, nem is tévedtem. Valami rettenetes keserű és rossz történhetett körülötted vagy Veled.
Mindettől függetlenül a versed maga egy nagyon jó, szakszerűen alkotott remekmű. Mondhatom, hogy nagyon jó költő vagy és hírnevet szerzel hamarosan.
Örömmel és szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Megtisztelő figyelmedet és építő szavaidat szívből köszönöm. A vers valóban egy sérült, mindenről lemondó lelkiállapotot tükröz. Azóta minden változott, én is. Ma már nem írok ilyen morózus verseket. De nagyon jó dolog, hogy az írás megmarad, mert általa az ember képes megörökíteni életének pillanatképeit, s elraktározni azokat.
Örülök, hogy itt jártál, és köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Ez a vers még annál is jobban eltalált, mint azt először hittem. Akárhányszor elolvasom, mindig előcsalja a könnyeim, amelyeket egy ideje inkább magamba zártam. Az elfojtott érzés áradatként tört elő belőlem soraid által, csendes sírással, épp úgy, hogy tisztulhat a lélek. Az általad közvetített fájdalmat magaménak is érzem, mert pontosan így játszódott bennem az a bizonyos nap, valamint az azt követő időszak. Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy megkeményedtem. Én nem tudtam volna így megfogalmazni. Nagyon jól átadtad az ürességet, a dühöt, kétségbeesést, a lemondást, az egyedüllétet.
Értékes, gyönyörű vers, örülök, hogy olvashattam.
Köszönöm, hogy visszaadtad vele a könnyeim. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szervusz, Kankalin!
Ez a vers sok szépet és jót kapott, mióta közzé tettem. Pedig én magam a feledendők közé soroltam, morózus hangulata miatt inkább eldugni, örökre fiókba zárni szándékoztam. Ám, most már látom, ez a vers sem megíródott, hanem megírta magát. S nem is feltétlen nekem, sokkal inkább másoknak. S ez az írás, a publikálás egyik furcsa jellemzője: amit én elvetni, elrejteni valónak érzek, lehet, hogy valaki másnak épp segítségére lehet – például, hogy visszakapja könnyeit.
Alábbi bejegyzéseden mélységesen meghatódva írom ezeket, hálatelt érzelmekkel elárasztva. Ez valami jobb, ez valami több, amit valaha is remélni mertem volna a papírtól és a tintától. Köszönöm!
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves black eagle!
Ha azt mondom, hogy a versed gyönyörű, akkor húzok egy strigulát, és letudom a véleményalkotást. De a versed nem strigulának való, hanem forrásnak!! Magad tudod a legjobban, hogy a Főnixmadár is újjáéledhet, amint azt a későbbiekben szerencsére megélhetted. Már ezért is érdemes volt!:-))
Meleg szeretettel gratulálok, és elismerésem az egész életművednek!!
pusztai
Kedves Pusztai!
Hú, de sötét nap volt az… De már nagyon régen volt. Sokáig tartott az a sötétség.
Életműről aligha beszélhetnénk, de köszönöm kedves szavaidat. Kis derültséget loptak az álmos hajnalba.
Laca 🙂