Kerestem magam
vakító fehérbe öltözött
felhő vánkosok között.
Kerestem magam
ott, ahol kristály akarat
könnyedén rak gyémánt falakat.
Kerestem magam
vaj puha álmok ében,
suttogó, bűvös erdejében.
Ott voltam,
ahol sűrű a monoton könnyező,
hidegen zuhogó eső.
Ott voltam
tó tükrén kacsázó kőben,
minden felperzselt mezőben.
Ott voltam,
és nem felejtem azt ott,
ahogy a jégtestű ész virrasztott.
Kértem Istent, hogyha van,
mutassa meg nekem magam.
Testemet nyomja közönyös hant,
zokogó lelkem az égbe zuhant.
9 hozzászólás
Kedves Vaj!
Nagyon szép vers, a rímek pedig gyönyörűek!
Legjobban az utolsó versszak tetszik!
Hajrá!! X-)
Kedves Vaj!
Nálam is az utolsó versszak viszi a pálmát! Tetszik az egész vers különös, ám következetes felépítése:)
Üdv: Borostyán
Vaj, nagyon tetszett, nagyon komoly építése van a versnek, és tényleg szépen futnak a rímek, szolgálva a kiváló tartalmat. Gratulálok!
aLéb
Remekül felépített, csodálatos vers. Csak gratulálni tudok: Colhicum
Nagyon nagyon tetszett!!!
Minél többször elolvasom, annál több tartalommal telik meg, annál mélyebb értelmet fedezek fel benne.
Gratulálok!
Ez egy olyan vers, ami el tudott gondolkodtatni, a felsejlő tartalmaival, nagyon jó lett!
Hanga
Köszönöm mindenkinek a vélemény, az utóbbi hónapok lelki hullámvasútja ihlette, a vers talán segít abban, hogy túljussak rajta.
vaj
remek vers…
gratulálok
tetszik a szerkezete, az utlsó vsz. különösen- "égbe zuhant" hmm nagyon jó, amikor végén "üt" egy vers.