Ha bántanak, s te nyomban visszavágsz,
hiszed, égő sebed majd kevésbé fáj.
Nem gondolsz vele, hogy éles tőröd
önnön – véráztatta – szívedbe döföd.
Mire ráébredsz tetted súlyára,
talán késő, s hiába már a bánat.
Hisz nem lehet gyógyír a más kínja
saját lelked nagy nyomorúságára.
Egyetlen esélyed helyrehozni,
mit dühödben kész voltál lerombolni,
ha megvallva összes rút bűnödet,
kitárod újra a lelked s a szíved.
Nehéz bízni egy csalódás után,
ám aki szeret, az mindig megbocsát.
Nem lehet, hogy harag és büszkeség
kioltsa a még parázsló szenvedélyt.
Te csak szeress, higgy, remélj, s meglátod,
tesz Isten csodát, ha szívből kívánod.
Kérd Tőle a megbocsátás Lelkét,
s megkapod az Életet ráadásként.
6 hozzászólás
Nagyon szép és komoly mondanivalója van a versednek.
A megbocsátás az egyik legszebb emberi tulajdonság. A harag amúgy is rossz tanácsadó.
Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József!
Igazad van. Az ember haragjában sokszor tesz olyat, amit később maga is megbán… Ilyenkor bizony jól jön(ne) a megbocsátás képessége, mindkét fél részéről:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Egyetértek az előttem szólóval, s Veled!
A harag a szívben kioltja az életet.
Őszinteség, szeretet mindennek alapja,
S, ha kell…megbocsátás a kórnak gyógyírja!!!
Szeretettel: Falevél
Kedves Falevél!
Örülök, hogy te is az őszinteség és megbocsátás híve vagy…
Üdv: Borostyán
Én is azt hiszem Borostyán,
"ám aki szeret az mindíg megbocsát"
Szép, igaz gondolatokkal teli verset írtál!:)
Kedves Dóra!
Az igaz gondolatoknál csak az igaz érzések fontosabbak… Köszönöm, hogy olvastál:)
Üdv: Borostyán