Lelkem bágyadt kis madárka,
besimul az éj hajába,
béke ver az ereimben,
nyugalom a kicsi kincsem.
Incselkedik a félhomály,
kinevetem, mert zajra vár,
lábat lógat hold sarlóján,
megoldja a szoknya korcát.
Dalra fakad bennem az én,
simogat a hűvös szatén,
csókot hintek a kezedre,
zárjál be a tenyeredbe.
2 hozzászólás
Valóban simogató ez a kis vers, kedves Edit.
Szeretettel: Laca 🙂
Hát igen…..🎈😊🎈😊🎈😊