Kezembe kulcsolod puhán kezed –
húzol magaddal, én megyek veled.
Lassan lépdelünk mi ketten,
és nem szólunk, tehát csendben.
Előttünk a végtelen,
nincs szívünkben félelem.
Lábunk alatt a vén talpfák,
hogy tapossuk őket, hagyják.
Hány vonat robogott el felettük!
S most tűrik egyformán a mi léptünk.
Ez a kihalt sínpár a végtelenbe fut,
aki rajta halad, a boldogságba jut.
Kövessük őket, kik gondtalan élnek,
s menjünk, míg a sínek össze nem érnek.
(2005. IV. 5.)
5 hozzászólás
Ez jobbra sikeredett, mint a Hang című versed. Hegedűs Géza Költői mesterség című könyvét olvasd el! Több is benned, ki kel tudnod hozni! Hajrá!
D. Tamás! Tisztelet köreimet irántad leróva; talán nem kelle az ilyan válveredető “több is van benned.” Te tudod, hogy még Petőfi is írt gyengécske verseket, amelyekben azért szintén van annyi báj, mint a Sinek-ben. (Vagy forditva).
Bocsánat a kapkodásért: válveregető, és Sínek
A vége annyira jó, felidézte bnennem az emléket, amikor a vonatsínnél állva még kiskoromban tényleg elakartam sétálni a “metszetig”. Kedves, meghitt hangulata van versednek, ezért is jó volt olvasni!
Az utolsó versszak hatott!
Szirom