Csillámló hótakaró alatt összefutnak az utak,
süvítő hideg szél borzolja barázdált hátukat,
nyomok sem látszanak, elfújja a szél,
megfagyott hó alatt csak a remény él.
Az út végén kopasz fa karolja az eget,
alatta rongyosan egy koldus kéreget,
ilyen zord időben senki nem jár arra,
így szegény embernek üres marad marka.
Szakálla mellig ér, bajusza pödörve,
reszketve bújik meg egy nyirkos gödörbe,
amint rongyba tekert lába neszez a havon,
nyomában ott lohol az őrült fájdalom.
Gyógyír testének a kenyér penésszel,
falja hisz feléje nagy úr a kényszer,
a gyermeki mosoly is a homályba vész el,
hol lopni is csak a gazdag merészel.
Csillagok fénye fázósan kuporog a nyurga fán,
gyöngykönnyét fűzi ágakra a holdsugár,
libben az álom, a lélek hosszú útra kél,
sírkövek között tovaoson a fagyos szél.
8 hozzászólás
Szép vers! Ugyanakkor mély mondandóval. Gratulálok!
szeretettel-panka
Kedves Panka örülök, hogy érted a lényeget.
Köszönettel: Györgyi
Kedves Györgyi!
Nagyon szép vers.
Egy múlt század eleji kép ugrott be, egy koldus támaszkodik a mankóján, a lábai rongyokba csavarva, kéreget, közbe hull a hó. Előtte jólöltözött urak, hölgyek járnak, de alamizsnát nem ad senki.
Szerintem át lehetne ültetni ezt a képet a mai világba is.
Nagyon tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa nem ismerem a képet. Örülök, hogy tetszett a versem.
Szeretettel: Györgyi
Kedves Györgyi!
Meghatottan olvastam szépséges versed fájdalmát.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Kedves oroszlán nagyon köszönöm. Örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Györgyi
Nagyon jó!
Fájó!
…most harcsával egyezek:::MINDENBEN1
Szeretettel:sailor
Kedves sailor örülök véleményednek és visszatérő látogatásodnak.
Szeretettel: Györgyi