Hiába tördeli foltokra
az árnyékot a fény.
A fák még egyre sírnak,
ha feléjük int a szél.
Vállamra hulló könnyeikkel
tisztogatom magam.
Oldódnak a rám
penészedett szavak.
Lassan kiderül az ég is,
a kedvem is és az is
milyen hiábavalóak
a filléres ígéretek.
4 hozzászólás
Két dolog miatt kattintottam ide. Az egyik te magad vagy, a másik az Adyt idéző cím. Bár ez utóbihoz csak érintőlegesen van köze (és ez jó, hisz te Te vagy), nagyon tetszik. A "kiderül" szó több jelentésének egyidejű ill. egymás melletti használátától a gyönyörűségtől elsírtam magam. Meg egyáltalán, nekem roppant plasztikus ez a vers. Mondtam már, hogy teszik? 🙂
Üdv egy rajongótól,
Poppy
Ismét egy tőled megszokott mély értelmű vers. Nagyon tetszenek a képek amiket használsz, egészen egyediek.
Üdv.Ngaboru
Nagyon tehetséges vagy!
Ismered a Filléres emlékeim… kezdetű (vagy című, nem tudom) dalt?
Csak eszembe jutott a végéről. Meg a nyögő lombok, igen, biztos az se véletlen.
Nincs mit mondani erről a versről, csodálatos, annyira képszerű, látom magam előtt az egészet. Nagyon hangulatos. Kicsit bánatos, de lassan azért kiderül. Jó.
üdv
Zsázsa