Felszállt egy sóhaj, s megült a lelkemen,
mint fészkére térő, megfáradt madár.
Leheletnyi csak, s túllépve perceken,
súlyával mégis ijesztően átjár.
Mit üzen vajon érzelmem világa,
honnan szállt ez a hangtalan kiáltás?
Gondolatok számtalan sokasága
nem ad választ, csak kínoz a hallgatás.
De erős vagyok, van bennem akarat,
ereimben a mindenség csörgedez,
nem győzhet le egy szomorú pillanat,
mely elural és hitemben tönkretesz.
10 hozzászólás
Kedves Judit !
Kicsit megijedtem, amikor elkezdtem olvasni alkotásodat.
De megnyugtatott a vers vége, bizony nem lehet győztes egy szomorú pillanat.
Kívánom mosolyogj sokat 🙂
Nagyon tetszett !
szeretettel olvastalak : Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm, igyekezni fogok!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Nagyon szép a versed, sok mindent elmond a sóhajod.
Szeretettel olvastalak: Ica
Köszönöm kedves Ica!
Szeretettel, Judit
A sóhajtáskor, valóban valami felszakad ott bent.
Szép a versed, mint mindig.
Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel, Judit
Erős lélek dacos sóhaj.
remek lép, tetszik, szép.
üdv. Karolina
Köszönöm Karolina!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Legyél mindig annak a tudatában és örizd meg magadban
azt a két utolsó sort…
Ihletes írásod nagyon tetszett!
Szeretettel.sailor
Igyekszem kedves Sailor.
Köszönöm, Judit