Rám borul fájdalmával a csend
csillámló szemcséi belevájnak
bánattól feslő szívem burkába,
s üvöltő őrületben meghasad,
mint átkozott terhüket hátukon
cipelő, feketéllő égi fellegek.
Megcsonkított szépsége porlik
minden hirdetett ős-erénynek,
fagyott szívekben haldoklik
igaz régi szó, szép, tiszta tüze,
s keselyűk lesik prédára várva
habzó nyállal szájuk szegletében.
Fojtogató lég kering körös-körül,
s hatalma van már a gyalázatnak,
hamisságuktól bűzlő sötét árnyak
falják s nyelik az igazság sóhaját,
mert üres világukban dőzsölnek,
romlásba döntenek hős-szenteket.
4 hozzászólás
Ez valóban egy nagy sóhaj, ha már a csend is fájdalmas, ne hagyd, hogy rossz emberek vegyenek körbe!
drága Tündi! Szebb békés napokat!
szeretettel-panka
Drága Panka!
Béke? Van rá remény?
Köszönöm, hogy olvastál!!!
Ölellek: Tünde
Zuzmara kedves!
"Sóhaj"-od, mélyen megérintett…
A gyalázat hatalmát vedd el!
Ne adj teret sötét árnyaknak, keselyűknek
Ahogy versbe szedted, nagyon érzékletes lett,
Gratula Neked!
Köszönöm kedves Dóra, hogy ismét benéztél hozzám!
Szeretettel láttalak: Tünde