***
Nem tudom, hogy van e vírusom
s, hogy mit hoz még nekem a sorsom,
hat e rá az imádkozásom
s meghallgat e még a Jézusom.
***
De én mégis megpróbálkozom
elmondom az imádkozásom,
és még azt sem kifogásolom
ha nem ér is semmit írásom.
***
Mégis nekem a felfogásom,
hogy nem lesz nagy a fejfájásom,
s követem a próbálkozásom
és nem hagyom el a lakásom.
***
Megmarad a magatartásom
s az örökös prédikálásom,
sok szerint a beleszólásom
semmit sem ér bizakodásom.
***
Sokat nem érdekel mondásom
kétségbeesett kiáltásom,
nevetséges gondolkozásom
semmitérő fáradozásom.
***
S ha majd az eltávozásom
igazolja-e pár sor írásom,
s a kételkedő látomásom
jót tett-e, az előre látásom.
***
S akkor azt mondod: „Ó Jesszusom
kezem ártatlanságban mosom,”
– a soraidat ha olvasom –
„Bocsásd meg a hozzá állásom!”
***
Írta: Mucsi Antal-Tóni 2020 Március 16