Mondd, Ó Sors mit hozol most még nekem?
Mit elvettél tőlem akkor régen?
Elvetted igaz szerelmemet,
Tönkretetted ifjú életemet!
Elűzted tőlem kit szerettem,
Boldogságot hiába kerestem.
Égtem hát csendes gyér gyenge lángon,
Épp csak nem volt igaz boldogságom.
Ifjú éveim mind elfogytak,
Új életbe most már, hogyan fogjak?
Hogy leljek ifjúi szerelmet,
Hisz kétségek gyötrik lelkemet.
Lehet-e még egyszer boldogságom,
Szabad-e akarni bármi áron?
Sorsom gonosz tréfát űzöl velem,
Nem lehet velem, Ki kedves nekem!
Nem mehetek felé tárt karokkal,
Nem halmozhatom el lágy csókokkal,
Meg sem tudhatom tán azt, szeret-e?
Kegyét térden állva kérni, lehet-e?
Széles szakadék az évek sora,
Sors, miért vagy hozzám ily’ mostoha,
Szívemben új hév, új tavasz ébredt,
Alvó lelkem mos újra felébredt!
Lelkem újra, fiatal lángra gyúlt,
Mi eddig gúzsba kötötte, lehullt.
Megláttam Őt, ’s rámtört a szerelem,
Azóta Rá gondolok szüntelen!
Feldúlt a lelkem és küzd eszemmel,
Élni ilyen „vétkes” érzelemmel?
Mit eddig hittem vakon elveket,
Érzem most agyon nyom és eltemet.
Tán halni jobb lenne, mint így élni,
Szívem azt súgja: még kell remélni!
Mondd ó Sorsom, most mit adsz énnekem,
Jut-e még gyöngéd csók az életben?
Kárpótolsz-e? Mit elvettél tőlem,
Juthat-e még igaz szép szerelem?
Csillag, fényes szeme majd rám nevet?
Hoz boldog hátralévő éveket?
Érzem-e majd simogató lágy kezét,
Boldoggá tehetem-e majd életét?
Sors mit tartogatsz hát még számomra,
Leszek-e elhagyatva, becsapva?
Mondd remélhetek-e még kegyelmet,
Tőle igaz gyengéd szép szerelmet?
Remélhetem-e, hogy minden jóra fordul,
Vagy háborgó szívemre örök csend borul!?