Fejem fölött gomolyog egy
Sűrű- sötét felleg,
Annak vagyok a bolondja,
Akinek nem kellek;
Nincs nyugalma a szívemnek,
Sújt, gyötör a bánat:
Fejem fölött sötét az ég,
Sötét felleg támad,
Sötét felhők járnak.
Elmegyek én az utadból
Panaszom se hallod,
Lesz idő, hogy bánatodat
Magad is bevallod;
Lesz idő, hogy elkerüllek,
Nem járok utánad;
S megsiratsz, ha fölötted is
Sötét felleg támad,
Sötét felhők járnak.
11 hozzászólás
Bánattal telített, szép, dallamos vers. Nekem a nótákat juttatja eszembe. 🙂
Üdvözlettel: Zsóka
Igen! Valóban olyan. Örülök, hogy olvastad!
Szia Z.A.! 🙂
Nagyon bejönnek nekem ezek a versek. Bennem erősen népdalosak, magam előtt látom a régi énekkönyvek lapjait, melyeken ilyen érzések jelentek meg képekben.
Ha Volly István ismerte volna az írót… csodás dallamok születhettek volna…
Nagyon tetszik a múlt szele, üzenete.
Jó ötlet volt részedről az, hogy megmutatod nekünk dédapád verseit. Imádom a kort, és mindannyian tanulhatunk tőle. 🙂
Küldd a pergamenillatot! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! Nagyon örülök, hogy Pappapa rajongó lettél! :))) Fantasztikus ötletet adtál. Jómagam is zenész vagyok, lehet hogy majd egy megfelelő verset dalba öntök. Köszönöm az ötletet!
Hááát, ha engem kérdeznél, azt felelném, hogy mind alkalmas a dalba öntésre, mert alapból is zenélnek. 🙂
Tényleg rajongok értük. Kedvelem a ritmusokat és a pergamen illatát. 🙂
Valóban, olyan nóta-szerű a dallama, az építése, a szakaszzárásai, ahogy bennem kelt, de az eldúdolására nem vállalkoznék :-). (viszont sajnos egy operettdal, a "Hajmási Péter" elejének a dallama ugrott be…)
aLéb
aLéb, meghallgattam, ellenőriztem. 😀
Van igazság abban, amit észrevettél, de csak részben. A "Hajmási Péter" első szakasza hosszabb ennél a versnél. A kettő között vannak ritmusbeli eltérések, főként a sorvégeknél.
Amúgy jó füled van! :)))
Köszi, Kankalin, énekkaros is voltam, amíg rá nem jöttek, honnan jön az a fura zaj:-)).
Értelek, én is így gondolom Hajmási Pétert, ezért írtam, hogy az "elejének a dallama" ugrott be… de zeneileg tök vagyok :-).
aLéb
Tudod mit? Nem is vagy tök zeneileg. 🙂 Szerintem az első néhány sor hasonló lüktetése miatt asszociáltál. Nyilvánvaló, hogy a hangulati skála két ellentétes oldalán van a két szöveg, ezt te is láttad. 🙂
Amíg nem említetted Pétert és Pált, addig a saját dallamommal énekeltem ezt a verset. Nagyon beleéltem magam. Egészen más dallamot fűztem, ráadásul minimum fele tempóval. Egészen szomorkás volt. Elég sokszor visszanéztem ide, mert ez az egyik kedvencem Pappapa gyűjteményéből.
Most azon vagyok, hogy ne jusson eszembe a két "ifiúr", próbálom elhessegetni őket a fülemből. 😀
Meglesz. 🙂 Azért az énektanártól nem volt szép, hogy nem hagyott érvényesülni. 🙂 Legalább a ritmusérzékedre hagyatkozhatott volna! :)))
szia!
Néha azt szűröm le egy-egy versből, milyen egyformák vagyunk, s mennyire hasonlatos minden élet-helyzet… Mint ez is… ily "messziről". S ha már ilyen megesett, hát szabadságot ad nekem másképp döntenem… Dallamos és kissé melankolikus… S bár ez nem befejezett történet, jó volna tudni, mi lett az elhagyottal, s mi a nóta vége. Mi lett az útból elállóval.
Kankalinnak igaza van: tanulhatunk tőle… Nem csupán verset írni.
Köszönettel: Gabe
Ez egy igazán jól megkomponált, nagyon szép vers. A címe is nagyon jól eltalált, s igaza van az előttem szólóknak, érdemes volna dalban is megjelentetni. Szép emlék volna kedves Dédpapára…
Szeretettel olvastam: Kata