Üres a város, csendesek az utcák,
Mindenki halott, mind meggyilkolták,
Csak én járok szótlan, nesztelen, egyedül,
Fejszémről csöppen a vér, tócsába gyűl.
Igen én tettem, és nem is bánom,
Magány a társam, őrület a barátom,
Itt lenne a vége? Tán el sem kezdtem!
Akár hogy is van, itt befejeztem.
Én vettem csak észre, ők nem is tudták,
Szánalmasan éltek és ők is unták,
Megöltem mindet, most együtt vannak,
Jó barátok holtan, a másikba nem marnak.
Egymás mellett sorban, fekszenek most csendben,
Pedig üvöltötték: Hagyj minket életben!!!
Nem volt már az élet, halkan el is mondtam,
Majd néhány csapás, jobb lett nekik holtan.
Hangjuk kísér engem, egyedül ha járok,
A halott városban kísértenek az álmok,
Fénylő ablakokat pettyezik vércseppek,
Asztalokon vacsora, mit meg nem esznek,
Megtettem mit kellett, a főútra lépek,
Elhagyom a várost, vezessen a végzet.
Magányomban megyek várnak más helyek,
Ha kopogtatnak imádkozz, hogy én legyek …
… és megmentselek!!!
1 hozzászólás
Találóan ábrázolod az ilyen jellemű megváltók lelkivilágát. Valóban félelmetes, ahogyan elhiszik magukról, hogy tényleg segítenek az embereken. Ezekből az emberekből lesznek azok a veszélyes vezetők, akik szekták élére állnak. Volt jó pár ilyen a történelemben.