Elapadtak a beszéd folyamai,
Nem virágoznak a szó partjai.
Eltűnt már onnan a víznek árja,
Mégis keresi azt a vágyak árnya.
Mit írjak hát, ha eltűnt a folyam,
Hogy szavaljam mondandómat?
Adok érte mást, bűvös falakat,
Indul máris, a másik roham.
Burjánzik már a valós érzelem,
Kies földeken gyümölcsöt terem.
Elhozza azt, mit a szó nem hozhat,
Bájos természetével megragad.
Füled megsüketült, szavad elakadt,
Mégis tudod, hogy a szív mit akar.
Érzed legbelül valami kifakadt,
Vérzik legbelül, de a test takar.
Elrejtve benned nagy a hatalma,
Kifutván belőled rögtön felfalna.
Ilyen nagy az érzés, nagyobb a szónál,
Sőt nagyobb minden mondanivalónál.
Miről is beszéljek ebben a versben,
Ha mindent átadtam már nektek.
Örül a szívem, kinyílott a virág,
Nincs más hátra, üdvözöljük a nyárt.
2 hozzászólás
Kedves Oratus!
Ebben a két sorban minden benne van!
"Ilyen nagy az érzés, nagyobb a szónál,
Sőt nagyobb minden mondanivalónál."
A gyötrődés, kétkedés jó tanácsadó…
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves zuzmara!
Hát igen! Van amikor egyszerűen elakad a szó, nem tudod egyszerű szavakkal kifejezni azokat az érzéseket, melyek benned lappangnak. Ilyenkor tényleg kiderül, hogy az ember sokkal inkább érzelmekkel átszőtt lény, hiszen jobban ért az érzelmek nyelvén, mint a szavak nyelvén.
Üdvözlettel: Oratus