A hallgatásnak ára oly magas,
akárha volna súly a mellkasodra,
az ajkaidra hogyha ráharapsz,
urad fejed mosolygva megvakarja.
Ha int feléd, erényeit sorold,
utána hátba ver, kitüntetést ad,
fehérre vált a lelked és a folt
eloszlik ím, e parttalan mocsárban.
Akár urak barátja is lehetsz,
kezük kezed, ha undorodva mossa,
habár tudod, hogy egyszer ára lesz,
de most megéri lelkedért a jussa.
Tükörbe hogyha nézel elpirulsz,
szemed lesütve fordul el fejed már,
nyomán a rút, gerinchajolta múlt
tapad reád, akár az őszi lekvár.
A strómanoknak így dukál a sors,
hiába futsz előle, rád talál majd,
szemed, ha csípi nem csupán a bors,
a megvetés, mi bús pokol felé hajt.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
“nyomán a rút, gerinchajolta múlt
tapad reád, akár az őszi lekvár.”
Micsoda sorok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy olvastad őket.
Barátsággal, imre