Suhanó szellő űzi a vágyamat előre
Mint őzet az éhség dús legelőre
Vagy mint bikát a maró száraz szomja
Veszélyes vizekre, hol az ajkát oltja
Netán kis suta után űz a vér szaga
Hogy legyek olyan, mint a farkas maga
Mint Szirom, melyet a friss kikelet bont
Együtt a széllel igéző illatot ont
Nekifeszül, hogy karjába fogja, ölbe
Szédítse, forgassa körbe-körbe
Átélje a dervisek furcsa táncát
S ledobja a világnak realitás láncát
Elkerülhetetlenül, akaratlanul
a suhanó szellő vonz visszavonhatatlanul
2 hozzászólás
Szia!
Tetszik a versed ritmusa, és a rímek is nagyon találóak. Főleg a második része fogott meg, a “dervisek tánca” kép. Nagyon eltaláltad.
Ha megengedsz egy kis kötekedést is… (ilyen a természetem:) ) szerintem az “ajkát oltja” kép enyhén zavaros. Ember és állat egyaránt a szomját tudja csak oltani, de tudom, azért nem azt írtad, mert az előző sorban már szerepel. Nem baj, csak megjegyeztem.:)
Az utolsó két sort még külön megdícsérném. A szél könnyedségét kapják a szavak a sok pillekönnyű “l” betűtől és a hosszú, lágy szavaktól.
Grat!
Vel
Nahát! Hatásom…?
Nagyon jó a vers, gratulálok! Tényleg remek kifejezők a szavak, az utolsó két sor. csak kimaradt a forgassából az r 🙂
Köszönöm