Te még hiszel a csodákban?
Talán ott ülsz a mesék tengere partján,
vigyorogsz vagy könnyeid hullajtod,
függően attól, milyen a történet.
Hát, ha így van, hallgasd az enyémet!
Falum hagyva a por-ette úton,
bánatos kutyák ugatják a semmit,
elhagyott tanyákon láncra verve,
már egy hete nem kaptak enni.
Fájdalmas vonításukat bele-beleszőve
ugatnak ki a parlagon hagyott, üres legelőre.
Gazdáért kiáltoznak és vízért,
száz kortyért vagy legalább tízért,
mélyen a kövestől senki sem hallja meg.
Mi lesz veletek elhagyott ebek?
A lánc erősen tart kutyát, rabságot,
és kutya nyelven – fohászok – az eget
nem ostromolhatjátok!
Ostobák szegények. Mit sem törődve e ténnyel,
vakognak tovább és zörögnek
az üres pléhedénnyel.
Közben kamionok húznak légörvényt magukkal,
s a betonúton csattogó kerék
reményt ad. Itt az ember,
itt az ebéd!
Tovább suhannak és a hermetikus fülke kizárja,
hogy beszűrődjön oda az éhesek könyörgő imája.
Turista csapat halad a nyárfás közötti úton,
– jószívű gyerekek, kiket nevelő kísér –
„Az idegen kutyákkal vigyázzatok!”- üvölti
vöröslő arccal, ahogy csak a torkán kifér.
Megszeppenek az ifjak, firtatni nem is merik,
pedig most tehetnének egy kis jót, egy kis emberit.
Így az éhező párák tovább csaholnak
minden erejükkel, pedig már félig holtak.
Dzsip túrja a fövenyt, vadászok zötykölődnek rajta,
kétcsövű lóg vállukon. Zöld ponyva alá bújtak,
ha mozgást látnak, kapásból lőnek,
halált osztva őznek és nyúlnak.
Hallják ám a kitartó, keserves ugatást,
s két gyilkos söréttel torolják meg,
hogy zajt csaptak az éhező ebek.
Egy kis időre el is kushadnak, meglapulnak csendbe’ –
elbújnak széldeszka házukba,
az egyetlen elérhető helyre.
Amazok tovább csorognak, újból csőre töltve,
s a fák között eltűntek, talán mindörökre.
Sokáig lapulnak, de szomjuk és éhük kínzó,
újra nekifeszülnek a kitartó láncnak,
hol előre, hol felfelé rángatva ugrálnak:
esélyük semmi, csak erejük fogytán,
hasztalan vesztik el azt a keveset,
elnyűtten a földre rogynak, fáradtan hevernek,
a hideg őszi föld hűti testüket,
Öli őket és a bundájukban hemzsegő nyüvet.
Várják türelemmel a végítéletet.
Mesém, hogy mégis teljes legyen
– az igazságot tárva fel -,
régi gazdájuk nem volt embertelen,
törődött ő a kedvenceivel.
Szerette őket, s amije lett, az a kevés,
szívesen osztotta meg, s az evés
nem csupán gondolat volt.
Tanyáját nem önszántából hagyta el,
a harcot szíve adta fel,
s a betegség könnyen végzett
a legyengült, öreg szervezettel.
A rohamkocsi is csendesen gurult ki a kapun,
hisz a meszes vérmotor hirtelen megállt,
nem indult újra, többet nem kalapált.
Így maradtak magukra, róluk többé szó sem esett,
s az idő múlásával a láncosokról
mindenki megfeledkezett.
Nos hát, csodák csak a mesében vannak,
még ha aprók is azok:
a bokrok mögül jöttek
biztató zajok.
Egy kopott batyus, szakadt ruhás ember
szakállba bújt arca vér-veresre cserzve,
apró, élénken csillogó szemmel
a tüskés bokrokat kicselezte.
Úgy termett ott,
nem hezitált az állatok láttán,
a szütyő szája kinyílt,
azé, ami ott lógott a vállán.
Belenyúlt, s egy-egy olcsó kolbászdarabot
a reménykedő tekintetű kutyák elé dobott.
Az ágas-kúthoz lépett,
vizet húzott vödörnyit, s a káváról leemelve
karcos hanggal nyugtatott,
majd óvatosan – a porba fordult tálakat –
egy öblítés után vízzel telemerte.
„Igyatok csak!” – biztatta a mohókat,
s közösen örültek minden lenyelt kortynak.
A házatlan csavargó a kunyhót méregette,
már el is képzelte, hogyan rakja rendbe.
Lakna ő ott, míg el nem zavarják,
és munkára fogta vékony, inas karját.
Költözködése nem tartott sokáig,
a kicsi ház nem lett holmijával tele,
csak a rajta lévő ruha,
s az elnyűtt batyuja volt vele.
Maradt hát, kertet kanyarított
a maradék, szétszórt deszkákból,
két masszív kutyaólat ácsolt,
rongyokkal bélelte a hideg ellen,
s a láncokat a sebes nyakakról levágta.
Fark-csóválva köszönte meg
két újdonsült barátja.
Ezzel a mesém a végéhez is ért.
Lezárom a befejezést – így kerek és boldog.
A tanulság? Remélem beszél önmagáért,
hogy ki oldotta meg végül is a dolgot.
20 hozzászólás
Kedves Zoli!
Hatása alatt állok!
Terjedelme csak értékesebbé tette számomra,mert
olyan szépen,aprólékosan írtad le,szinte ´élnek´a képek!
Több helyet lehetne idézni,megfogóan szépek!
Küönösen az a rész,ahol írod,csodák csak a mesékben vannak
…nagyon szép1
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Nagyon nagy dicséret ez. Nem is tudom, hogy érdemes vagyok e rá. Régi, elég csiszolatlan írásom, de ez az eredeti és nincs szívem birizgálni.
Köszönöm, hogy olvastad és, hogy itt hagytad kedves kommented.
Zoli
Szia Herceg Keresztapu !
Huhh, micsoda vers.
Olvastam, hogy régi, de kár, hogy eddig nem tetted fel.
Én úgy gondolom,hogy van minden versen csiszolgatni való, de a tökéletlenségével együtt
tökéletes:)
Élnek a képek, szinte ott sétáltam minden hlyen.
Nekem nagyon tetszett.
Nagy szeretettel : Zsu
Kedves Zsu!
Szeretem, ha jössz hozzám. Lelkesítesz, belém öntöd az önbizalmat. Ez nem mindennapi képesség. Köszönöm hát neked, hogy osztályrészemül adod.
Szeretettel
Zoli
Kedves Zoli!
Verses mese…vagy ballada. Nagyon megható, szomorú.
Szeretettel olvastam, tetszett.
(Ma hallottam a vírustól való félelmében sok ember szélnek eresztette a kutyáját, pedig nem is fertőznek.)
Üdvözlettel
Ica
Kedves Ica!
Nagyon szomorú amit a kutyákról írsz. sajnos ez a félelem generálta butaság készteti az embereket ilyen dolgokra. A kutyák nem terjesztik a kórt. Legalábbis erre nincs semmilyen bizonyíték.
Köszönöm, hogy olvastad kissé hosszúra nyújtott írásomat. Igaz történet az alapja, persze a saját verziómba.
Még egyszer köszönöm kedves kommentedet.
Szeretettel
Zoli
Prince!
Igen, hosszú ahogy mondod, viszont nem tudtam abba hagyni, egyszuszra olvastam, mert sodort magával.
Biztos azért érintett meg, jobban, mert kutyás vagyok, magam is.
Vannak benne nagyon szép képek és egyszerűbbek is, ami nem válik a hátrányára, hisz nem is kell mindent túlbonyolítani.
Kedves Prince!
Nem bántam meg, hogy meglátogattalak, sőt, máskor is jövök. Azt hittem Arany balladáját olvasom, mert kicsit hasonlít a stílusa. Még talán egy felnőtt mesének is beillik, ahol a végén minden jóra fordul. Egyvégtében olvastam végig, sodort a mondanivaló magával.
Szívből gratulálok remekedhez!
Ui: Ez így tökéletes, nem kell csiszolgatni, így teljes, így eredeti és egész!
Üdv.: Melinda
Kedves Melinda!
Jó ám ilyen hozzászólást olvasni. Nem tagadom. Hát…, az összehasonlítás Arannyal (mosolygok) erős túlzás, bár tudom, hogy ezt a stílusra értetted. De azért ez is nagyon jól esett.
Valóban, feltett szándékom volt, hogy mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek olvasmány lehessen. Az az időnként brutális támadás, amely állatokat – különösen macskákat és kutyákat – ér, nem hagyható szó nélkül, és általában a felelős állattartásról szót ejteni sem árt.
Minden tekintetben köszönöm figyelmedet.
Szeretettel
Zoli
Kedves Zoli!
E versedet már tegnap olvastam írtam is hozzá, de a felénél
elszállt, s akkor feladtam. De most itt a ma,s jöttem bepótolni.
Igazán nemes szívre vall, ki íly mély érzésekkel tud írni és
gondolkodni mint e versed témája, s annak kifejeződése
ahogy e művedben mindezt megjeleníted.
Versed újra megerősített benne, hogy bár embernek születtünk
de azzal még nem válunk igazából emberekké. Azzá lehetünk
ha tudunk szeretni, s annak kifejeződését megélni nem félünk
felmutatni életünk próbateljes helyzeteiben.
Embernek lenni és megmaradni életünk fő műve kell legyen,
hogy mások mint / pl.e két kutyus/ örömüket leljék bennünk..
Köszönöm, hogy olvashattam, s merenghettem verseden!
Üdvözlettel: Zoli
Kis híján megríkattál, kedves Prince!
Köszönet és hála a végkifejletért.
Gyenge pontom, és erősségem, az állatok szeretete.
Felkeltetted, fokoztad, tartottad bennem végig a feszültséget, remek eszközeiddel.
S végig éreztem a szeretetteljes lelkületedet az állatok, és az állatszerető emberek iránt.
Kifejezetten kedvelem a történetmesélő verseket.
Ezt biztos nem fogom elfelejteni.
Szeretettel olvastak:
Ildikó
Kedves Ildi!
Tudom, hogy közhely, de egyben nagy igazság is, hogy az állattartás felelősséget ró az emberre. A történet alapja igaz. Egy közeli tanyán esett meg, hogy magukra maradtak a kutyák. Igazából senki nem tudott róla. Mire híre ment, egy hajléktalan elfoglalta a helyet és elég szépen felújította. Évekig ott lakott, párja is lett, de végül is kilakoltatták őket. Azóta a tanya teljesen lepusztult, gyakorlatilag összedőlt.
Köszönöm Ildi, hogy ismét megtiszteltél.
Szeretettel: Zoli
De jó kis verses mese Zoli! Én is izgultam a kutyusokért. szerencsére megmenekültek. Nekem pont jó az ilyen vers, nem biztos, h csiszoltabbra vágyon. Mi végre, ha csiszolt, de alig lehet kihámozni belőle, mit akar mondani? Sok nagy költő van a világpiacon, akit a beszűkült tudatommal nem értek. De ezt értem, ez jó, én ezt szeretem! Írj még ilyeneket! Üdv: én
Szia Bödön!
Köszönöm, hogy időt szántál rá, és nem csak elolvastad, hanem még írtál is alá. Ha nem is az én írásomról van szó, akkor is mélyen egyetértek veled a cikormányosságot illetően. Szeretem, ha érthető amit olvasok és nem az a bizonytalanság kap el, hogy mi van(?) oda a szövegértésem(?). Szóval, köszönöm jöttöd .
Üdv: Zoli
Szia Zoli! 🙂
Hiába ősrégi, örülök, hogy feltetted, mert szerintem ez a "mese" mindig aktuális, sajnos.
Sok ártatlan jószág kóborol, méltatlanul bánnak velük, pedig a kutya az ember legjobb barátja.
A segítség gyakran jön onnan, ahol a jótevő maga is segítségre szorul. Talán azért, mert saját bőrén is érzi a nélkülözést.
Kifejező a versed, szívszaggató leírásokkal.
Örülök, hogy pozitív végkifejlettel zártál.
Írj gyakrabban, mert érdemes! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Mindig nagy öröm számomra, ha ellátogatsz hozzám. Megfogadom a tanácsod és nem adom fel a mesésséget. Azért az sajnos tény, hogy ez az írásom sajnos kisebb százalékban mese, mint megtörtént eset.
Újból szeretném kifejezni, hogy mennyire megtisztelőnek veszem, hogy rendre szakítasz időt az írásaimra.
Szeretettel
Zoli
Kedves Zoli!
A szeretet a legfontosabb… "mindenek előtt és fölött szeretni akarok"…
Köszönet írásodért!
Szeretettel: gleam
Szia!
A meséd elején feltetted a kérdést:Te még hiszel a csodákban?
Válaszom: igen. Mert igenis, csodák pedig vannak.
Nagyon szép, de egyben szomorú ez a mese, ami nem is mese. Olyanról írtál, ami sajnos valós dolog.
A sok kóbor állat, a nincstelen emberek…-sorsukat hűen ábrázoltad. Nagyon tetszett.
üdv hundido
Kedves Zoli! Igaz, a regélő versed időtlen, kicsit hosszú láncra engedték a kutyákat(vicc)
de sokatmondó. Rohan mindenki, nem tudjuk,hova, nemcsak állatnak nincs már becsülete,
de embernek sem…
Tiszt:Gusztáv
Kedves Prince!
Élveztem minden sorát ennek a gyönyörűséges történetnek. Végig izgultam és örültem. Remek vers, csodás képekkel, kifejező fogalmakkal, nagyon jól felépítve és megírva. Kalaplengetős gratuláció!
Szeretettel
deb