Egyszer
lehull a lánc,
már pattognak
a rozsdás szemek.
Minden pattanással több
a levegőm,
tüdőm tágul
a szabadság illatától.
Nyelvem hegyén zamatos íze,
arcom redői kisimulnak,
rózsapír festi bőröm,
élettel telik,
mi eddig halódott.
Virágok nyílnak bennem,
ibolyák, tulipánok, nárciszok,
és bimbózni kezd az öröm,
lassan
visszatér belém az élet.
Köszönöm.
Lehull a lánc,
napról napra könnyebb vagyok.
Enged a vas.
Néhány biztos lépés,
néhány mozdulat,
és szárnyaim nőnek,
a felhőkig repülök,
de még pattognak,
pattognak,
pattognak a szemek…
Azt mondtad, legyek bátor,
hát az leszek.
A kép forrása: Pinterest.
Clouds – Mike Oldfield
6 hozzászólás
Már láttam az interneten. Nagyon jó!
Üdv
Feri
Köszönöm szépen, kedves Feri! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
“lassan
visszatér belém az élet.
Köszönöm.”
Remek soraid örömmel, tetszéssel és szeretettel olvastam.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm szépen, kedves Rita! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Csoda szép élménybe lehetett részed:
“Minden pattanással több
a levegőm,
tüdőm tágul
a szabadság illatától.”
Nagyon szépen fejezted ki,hogy mire képes a szabadság illata:
enged a vas lehull a lánc,szárnyak nönek
“és bimbózni kezd az öröm,”
Gratulálok remek,poz. töltésü versedre!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia sailor! 🙂
Az élmény csak elkezdődött, akkor lesz teljes, ha lehull a lánc, megszabadulok minden tehertől, ami nyomaszt, visszahúz. Sok ilyen van, de elindultam, nem állok meg, pattognak a láncszemek, és ez tényleg levegőhöz juttat.
Örülök, hogy tetszik ez a – valóban pozitív – vers.
Köszönöm szépen a gondolataidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin