A tenger oly szépen hullámzott,
A sósvíz a homokkal játszott,
Talpunk alatt ezernyi darab táncolt,
S mindegyik ugyanoda vágyott!
Látszott! Ó, mennyire látszott!
A vége csak nekem hiányzott?
Kicsaltál a partra Te álnok,
Tudtad, hogy másra nem vágyok,
Aztán elmondtad, mi akkor bántott,
Abban a pillanatban én lettem a vádlott,
Kár volt! Ó, mekkora kár volt!
Régi volt már az a trükk, vásott.
Rám kented az egészet,
Csak ne látnálak most is olyan szépnek!
Szemed, mint a gyémánt úgy fénylett,
Gyönyörű kezeddel szívemet kitépted,
Rémlett! Ó, mennyirre rémlett!
Mint egy görög drámáé, olyan volt a képlet!
1 hozzászólás
Hú ez megrendítő…gyönyörű környezet, szomorú történet….megható ez a vers, szívbemarkoló, nagyon hatott….