A kitágult égbolt horizontján
lassan szálló madarak…
olyanok mint a gondolat.
Könnyedén szállnak végtelen felé,
s nem állja útjukat
sem hegy, sem víz, sem messzeség.
Irányát adja háborgó lélek,
s nyugtalanul lüktető szív,
de határt nem szabhat neki,
sem érv, sem akarat,
csak száll, száll,
birtokolni a sejtelmeket.
Lázad és zabolátlan csikókat ereget
szerte-szét a titkok mezején.
Tudni vágyik mindent,
nem baj, ha fáj,
nem baj, ha egyedül jár,
de néha mégis felnevet,
mikor megtalálja magát
ott, mélyen a szemedben…
6 hozzászólás
Ezek is nagyon jó gondolatok, de az elején az egyik "száll" helyett repült írnék,
hogy ne legyen szó ismétlés…:)
Szeretettel: Lyza
…lehet…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel: Zuzmara
Kedves Tünde!
Remek a versed, szálló gondolatod célba ért!
gratulálok!
szeretettel-panka
Örülök a célba érésnek! 🙂
Szeretettel ölellek: Tünde
Kedves Zuzmara!
Szépen szárnyalnak gondolataid, akár az égbolt horizontján szálló madarak.
Nagyon tetszett.
Gratulálok, Judit
Köszönöm kedves Judit!
Szeretettel láttalak: Zuzmara