Én egy darab szar vagyok,
Ki pottyantott és ott hagyott,
Egy kedves, ám rosszul öltözött,
Ki két kapuval odébb költözött.
Heverek a járdán és rád várok,
Ha ide érsz lehet megbánod,
Pedig igen hűséges szar vagyok,
Bár nem gondol rám ki itt hagyott.
Belém léptél, mérges vagy,
Pedig mindenki békén hagy,
Szagom bizony átható,
Színem a talpadon látható.
Hűségem minek, nem szeretsz,
A fűbe dörgölve elveszthetsz,
Ha elsirat az ég a gyepet táplálom,
Piknikezhetsz rajta, majd, nyáron.
7 hozzászólás
Eszméletlen jó!
Egyetértek Boerrel.:)))
ŰŰŰ…!
Kemény, vitriolos, némi egészséges önkritikával, kicsit elkeseredett, de a végén te döföd az utolsót.
Üdv
Zsázs
Ez nagyon jó! Jót röhögtem rajta. :DD
Mint aki halkan belelépett:)
Üditő "színfolt" eme vers!
és még sorolhatnám…
Nkati
Szia Old! 🙂
Nem bírtam megállni, hogy ne ez legyen a második, amihez hozzászólok. 🙂
Nem most olvastam először, ezt töredelmesen bevallom. 🙂
Nagyon együtt érzek veled, jobban, mint hinnéd!
A vers nem sz*r, teljesen jó. 🙂 Az érzés viszont az. 🙂 Megértem, csatlakozom hozzád! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves János!
Először meghökkenve olvastam – egyébként jól sikerült – versedet. De újraolvasva rájöttem, hogy olyan válthatta ki belőled, míg "Ott hevertél járdán" – nem jó barátod, aki – miatt sz@rul érezetted magad, s aki megérdemli, hogy ilyen verssel emlékezzél meg róla. Feledd el, és sz@arjál rája!
Üdvözlettel: Kata