Magányba ért lélek táncolt
Emlékek közt bűnösen,
Bánatának halk harangja,
Kongott fájón, hűvösen.
Nem ért szépet,
Sosem látott,
Fájó szíve felkiáltott:
Elég már!
Ha untalan csak Magány vár.
Halált hozol kíméletlen,
Elbújnék a fák között,
De erdeidnek lombja közé
Tükörképed költözött.
Üldözőn lépsz lépteimbe,
Hideg széllel szüntelen,
Fáradt testem eléd vetem,
Ítélkezz hát énvelem.
Magányt kérek soha többé,
Messze múljon szellemed,
Ha múlni kell az álmaimmal,
Hát múljak Én is Teveled.
3 hozzászólás
Kedves Gabriel!
Szép magyarsággal, szabatosan fogalmazol, ami nagy értéket jelent a verseknél is. Érzésem szerint a versekhez tehetséged van. Egyedül az utolsó modatodat nem egészen értem. Valahol belőle hiányzik egy vessző, s emiatt nem egyértelmű. Próbáld prózaként értelmezni, s a hiányzó ékezetet kitenni.
Ettől eltekintve a versedet jónak értékelem.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves "Gabriel"!
Valóban szép magyarsággal írsz, és a versed témája és megfogalmazása is nagyon tetszik.
Az utolsó versszak első sorának kicsit furcsa a megfogalmazása, de nekem tetszik.
A.í.: Faddi Tamás
Kedves Gabriel!
Nemcsak jó a versed, hanem ritmusosság, dallamosság is jellemzi.
"Magányt kérek soha többé,
Messze múljon szellemed, "- ez nem értelmes vagy így akartad?
"Magányt kérlek, soha többé,
Messze múljon szellemed, "?
Üdv: Lyza