Ülök egy lombos fán,
S körbenézek a szavannán.
Körülöttem lepkék szállnak,
A közeli tóból zsiráfok isznak,
A távolban antilopok ugrálnak,
Mögöttük zebrák vágtatnak.
Nézem a csodás szavannát.
Békésem eszem az uzsonnám.
Örülök, hogy nyugalom uralkodik,
Ehhez még a szívem is hozzászokik.
Most látom, a puszta és a sivatag határán
Egy magányos fa álldogál árván.
Kiszáradt törzsén oroszlánok élezik karmukat,
Érzem a fájdalmát, hallom a sikolyokat.
Egyedül van… nincs több fa…
Ez az emberek pusztítása.
Egyedül van… Nem bírja tovább,
Bevégeztetett… S tűri a sorsát.
Már füstöl és lángol,
Elege lett ebből a világból.
Minden csak őt pusztította,
A természet őt kitaszította.
Eltelt a délután, s hamu lett belőle.
Eltelt az este, és semmi sem maradt belőle.
A természet eltakarította a fekete mocskát,
Így teljesítette be a magányos fa a sorsát.
Ülök egy lombos fán,
És kesergek… kesergek a fa sorsán…
9 hozzászólás
Ez igazán nemes lélekre vall, hiszen a fa is élőlény, érző lény és ezt szépen megfogalmaztad.
örülök, hogy ilyen hosszú idő után megkaptam az első kommentet! pedig már azt hittem, nem jó vers 🙁 úgyhogy kedves Tibor, külön köszönet, hogy írtál a vershez! 🙂
Szia!
Láttam, hogy kritikát kérsz, gondoltam benézek.;) Érdekes témát válaszottál, nem sok verset olvastam még, ami a szavannán játszódik.:))
Szerintem az eleje még egy kicsit döcög a rímek terén, de a végére belejöttél. Az utolsó két egység, a lezárással együtt nagyon jó lett!
Szóval nem rossz ez, kicsit csiszolható az elején a rím. Nekem tetszett!;)
Üdv, Vel
szia Velencia!
örülök, hogy ismét írsz véleményt egy versemhez! én meg még nem is írtam a tieidhez semmit… 🙁 na de majd ha vége a sulinak, nekiállok ám olvasni, és nálad kezdek! 🙂
igen, az eleje tényleg lehetne jobb is, a rímekkel sokat kínlódtam, nehéz volt összeegyeztetni a sorvégeket! mindenesetre ezt most így hagyom, ha esetleg valahová pályáznék vele, akkor lehet, hogy átjavítom, még nem tudom! de nagyon szépen köszönöm az észrevételed, a véleményed! 🙂
üdv: Amooren
Szia, én is a fórumról találtam ide 😀 Nem győzőm hangsúlyozni, hogy nem értek a versekhez, de azért béha-néha teszek ilyet is 🙂
Szép gondolatot fogalmaztál meg, az tény. Formailag talán van benne egy-két bibi, de nem súlyosak így egy laikus számára. A második versszak nekem kicsit elütött a többitől, talán ha nem olyan folyamatos felsorolást tennél bele, hanem szétbontanád két versszakra, és csak minden második sor lenne az eredeti, de gondold csak ki, te értesz hozzá 😀 Meg van néhány túl hirtelen és kemény hangzású, hosszú sor, amitől kicsit döcögős lesz olvasni, de végülis fel lehet fogni sajátosságnak is 🙂
szia!
méghogy nem értesz a versekhez 🙂 rendes kis elemzést és véleményezést adtál!
azt írtad, hogy “de gondold csak ki, te értesz hozzá :D” — hozzátenném, hogy még én se értek hozzá 😀 csak ez a pár versem van, kezdő vagyok, próbálkozgatok a lírával 🙂 köszönöm az észrevételeidet, legközelebb már figyelek erre is!
Szia Amooren!
Na! Lassacskán áttérünk a versekre??? Nem rossz gondolat!
Nagyon szép ez a versed! Nem lenne gond, hogy egy szavalóversenyen elhangozna? Na persze nem tőlem, verset mondani még annyira s tudok, mint írni…
szia!
hűűű, nagyon köszi, igazán aranyos vagy! szavalás? tartózkodom a nyilvános szereplésektől 😀 egyébként ez a néhány versem van csak, kis kitérőt tettem 🙂 de a te verseid szerintem sokkal profibbak és szebbek, én elbújhatok mellettük.. 🙂
Jaj, ne csaináld! Nem is tudok verset írni! Csak… gyenge kísérleteim vannak… egyébként sztem ha pl egy ilyen honlapon “megmutatod, amit tudsz”, akkor nyugodtan szerepelhetnél nyilvánosan is… persze Te tudod…