Dús szederinda sötétlő árnya
a reggeli verőfényben várja,
csalogatja az ártatlan turistát,
de nem látta útközben a csalánt.
Máris ezernyi csípés, szúrás,
és csak akkor jön majd a bogáncs!
Mindez engem egyszerűen nem érdekel,
szeretem a szedret, sosem elég nekem.
Amennyi belémfér, annyit eszek,
és majd otthagyom, ha bolond leszek!
(Börzsöny, Törökmező, 2002. augusztus 10. szombat)
2 hozzászólás
Nagyon jó!
A szeder meg a vers is:)
Szia Zsázsa!
Én is jártam ott… többször is! :))) … és olyan jó fekete lesz utána az ember szája és nyelve! 🙂
Tetszik a versed. Ez arról szól ami… de akár szimbolikus jelentése is lehetne…
Üdv: Gyömbér