Apa, kérlek, ne nézz rám,
Ne szúrd tekinteted tekintetembe,
Nem leszek többet vészmadár!
Apa kérlek, ne hívj többet,
Ne nevezz lányodnak,
Mert ezt nem érdemlem meg!
Apa, haragudj, kérlek,
S felejtsd el,
Szégyent hoztam családra, névre!
Apa kérlek, felejts el engem,
Hogy eltöröld szégyened,
Tisztelje mindenki családod, neved!
Kérem uram, ne nézzen rám,
Senkije sem vagyok Önnek,
Csak „isa pur es homou”
Melyet most elsöpörnek!
4 hozzászólás
Tetszik a vers, a ki nem mondott valós okkal nyitva hagyta azt a szégyent, magát sem oldozta fel. Nagyon mély benne az alázat és a tisztelet, szeretet. Élmény volt olvasni, bár magam a következetesebb ritmusok és rímek híve vagyok. Gratulálok!
aLéb
Oh, köszönöm a véleményezést! Igazából akkor abban a pillanatban, amikor megírtam, nem éppen a rímekre és ritmusokra figyeltem. Viszont abból amit mondtál, azt úgy érzem, elértem vele a célom.
Köszönöm még egyszer!
Ch
ujujj, nagyon kemény vers, és amilyen volt ez az utolsó fél évem, engem pofonütött… kezdek gondolkozni… :S talán nem kellene…
és az utolsó versszak… szabályosan fájdalmas… :S
Igazán tiszta… őszinte… Fohász!