In memoriam Molnár Elek
Szétterülő ködök mélyén
halovány emlék-kép,
mely most nesztelen,
oly búsan elébem lép.
Végtelen időt kelt most
minden károgó varjú,
a keményre fagyott föld
feletted frissen domború.
Sírod mellett álldogálva,
búcsút int fáradt lelkünk,
kinyílt fájdalmunk virága,
égő könnyet rejt szemünk.
Búcsú dalt dúdol velünk
most a szomorkodó szél,
mellkasunkban tört szívünk,
az időtől enyhülést remél.
Ha most bátrak lennénk,
felszegett fejjel állhatnánk,
sóhajunk felhőkre tehetnénk,
hisz Tiéd lett a mindenség!
Ég kékjébe rejtve szemed,
ülsz Szent Mihály lován,
s így vágtatsz majd végtelen,
az eltorzult valóság köd-falán.
2017.02.13.