A Szerelem köde úgy ölel át,
mint két erős karod, mely körbezár.
Végtelen a Boldogság melyben élek,
melletted úgy érzem, nincs mitől féljek.
Jöhet sárkány, Halál, egyéb veszedelem,
tudom már, hogy te mindig itt leszel velem.
Lelkünk a síron túl is egyesül,
soha nem leszünk már egyedül.
Egy kicsi veréb ül a fán,
hol táncot jár a napsugár.
Pillangók játszadoznak a hasakban,
a szívek vernek egyre hangosabban,
kezek, lábak izgatottan remegnek,
ha a szempárak összemerednek.
Ragyog a napfény, boldog a lét,
ha a Szerelem a szívekbe betér.
Szerelmesen sóhajtok az égre:
ne vigyen el mellőlem a végzet!
Nélküled már semmire sem mennék,
együtt lehet csak belőlünk emlék.
Szárnyaljunk a Szerelem tengerében,
harcoljunk egy boldogabb életért,
és csodás sorsunk közös révbe ér.
Csókjaid édes ízét érzem,
Ha motor dübörög előttem.
Oly édes mosolyod,
Piros kendőd, motorod.
Nem ismerlek még régen,
Mégis nagyon szeretlek.
Reszket mindenem ha látlak,
Szívembe örökre bezárlak.
Vadmotorján száguld vagányan
A szembe széllel is harcol bátran.
Diadalmasan rendeli meg utána sörét,
Láthatjuk azonban, ez mégsem veszi eszét.
Amerre csak jár, ámul-bámul a nép,
Csodálják a motorját, mely olyan szép.
Imádom Őt, szeretem, … az én végzetem.