Dühöngő szél sodorja el
Fának ezer kicsiny levelét
Mint idő a múlt képét
Fájdalmak s mosolyok
Borult s derűs ég emlékét
Szoknyámba kapok
S bőröm tépi szét az
Örökké fújtató lég
Egy idős úr útját veti
Felém, ki kalapját biccenti
S halkan súgja csak:
Maga kedves
Az elvesztett fiatal
Szerelmeket csalja
Bolondos öreg eszembe,
S kopogós cipőjével tova
Tűnik, kopott papírú
Könyvével, minek címe
Szerelmes történet…
Halovány mosolyra
Húzódik ajkam, talán
Tényleg létezik olyan, mi
Örökre megmarad…
Szerelmes történet
By Hayal
2 hozzászólás
kedves Hayal!
Nem talán hanem biztossan létezik, olyan ami örökre megmarad. Már Johann Nestroy leirta egyik idézetében:
"Az a valóban boldogtalan ember, aki szívének üres falait még az emlékek szines képeivel sem tudja feldísziteni." Hogy az ember mit talál szépnek, ez az érzés, a Jó Isten individuális ajándéka minden ember részére. És még a az a nagy szerencsénk, hogy nem mindenkinak, ugyan az a szép. A valódi szépet azonban, csak a lelki szemeinkel látjuk, és azt nem vakitja el az optikai, csecse-becse. mert azt érezzük, És ha visszamész emlékeidbe, akkor biztos vagyok benne, te is fogsz találni egy pár képet, amival az "üres " falakat ki tudod disziteni.
üdv Toni
Amikor az ember magában csendben elmélázik, gyakran jutnak esébe olyan átélt pillanatok, ami örökre memarad emlékezetében. S ekkor lelki szemeivel szinte látja is, ami akkor történt, a környéket, az arcokat és mosolyokat. S mindez jó érzést kelt bennünk.
Kedves emléket örökítettél meg a versedben.
Szeretettel: Kata