Szerelmünk ma villás ágra fészkel,
két szárnyával bennünket melenget,
mert édes vágyban tart mindkettőnket,
talán soha többé el nem enged.
Most csillag a koszorú hajadon,
majd aláhulló zápor a gyöngye,
ajkadra zálogul csókom adom,
s érted dobog testem szívgöröngye.
Íme, szavaim hullnak elébed,
mint vén fákról az őszi lombok,
remélem őriz minket az élet,
s nem visznek korán sírba a gondok.
4 hozzászólás
Igazi, jó szerelmes vers! Vagy vallmoás! 🙂 Szép!
Melengető, édes szerelem – édes vallomásba öntve:) Gratulálok nagyon szép:)
Kedves Santiago!
Ez nagyonszépre sikeredett. Mély érzésekről vall. Kívánom, hogy a gondok kerüljenek el benneteket! Gratulálok!
üdv.:
hamupipő
Kedves Santiago!
Gyönyörű képeket használsz az érzéseid kifejezésére, örülök, hogy olvashattalak:)
Üdv: Borostyán